Az elszámoltatási kormánybiztos szerint bűncselekmény történhetett a PanTel Zrt. üzletrészének, valamint a MÁV Multiszolg Kft. üzletrészének értékesítésével összefüggésben is, ám elévülés miatt ezek esetében már indokolatlannak tartja feljelentést tenni.Az MTI-hez szombaton eljuttatott összefoglaló jelentés szerint a kormánybiztosi hivatal és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) közösen 21 vizsgálatot indított, amelyből kettő - a békéscsabai MÁV-csarnok építése, valamint a MÁV Informatika Zrt. jogügyletei - még nem fejeződött be, hat esetében azonban már a feljelentés is megszületett: ezek között van a MÁV Hajdú Kft. üzletrészének értékesítése, a gépészeti üzletág Istvántelekre telepítése, a békéscsabai körfűtőház hőtechnikai munkálatainak kivitelezése, a MÁV Vagyonkezelő Zrt. átvilágítása, két szolnoki ingatlan értékesítése, valamint három vasútvonal villamosítása. A motorvonatbeszerzés, a budapesti, Andrássy úti ingatlanok értékesítése, valamint a Könyves Kálmán körúti ingatlanbérlés ügyében még további egyeztetések szükségesek, ám ezekkel kapcsolatosan is feljelentések várhatóak - jelezte Budai Gyula.
Hat ügyben - a Resti Zrt. és a MÁV Cargo értékesítésével, az Eurometro Kft. részvényeinek eladásával, a MÁV Jegynyomda Kft. üzletrészének, valamint a Debreceni Járműjavító Kft. üzletrészének értékesítésével, továbbá a Carpathian Cargo s.r.o. üzletrészének eladásával kapcsolatban - nem állapítottak meg jogi következményeket - tájékoztatott. |
|